Elianor úgy ébredt, mint előző reggel, csupán a hangulata volt kevésbé vidám. Nem elég a patkányok, az óriási pók jelenléte is aggasztotta. Mivel a kulacsába elegendő vizet forralt előző nap, úgy döntött, hogy ideje bemennie a városba, hogy legalább az üvegház hiányzó ablakait pótolja valamivel, ami képes távol tartani a szállásától a szörnyeket.

Az időjárás ezúttal tisztának ígérkezett, ami megkönnyítette a döntés, hiszen a város bő két óra sétára volt a kanyargós úton, ami a szirtről a völgybe vezetett.

A boszorkány a főkapun át lépett Mossmore-ba, ami egyenesen a város kereskedelmi negyedébe nyílt. A kapunál hatalmas volt a forgalom, de a városőrök csak a falnak támaszkodva, unott arccal vizslatták a közlekedőket. A lány számára nem okozott meglepetést a színes forgatag, az iskolája városában megszokta a változatos népeket.

Egy csapat fiatal elf és félelf látszólag összeszólalkozott és két városőr a kaputól kelletlenül odament, hogy szétválassza a verekedőket. Elianor látta, hogy egymás mellé ütöttek-rúgtak a csoportosulás tagjai, így valószínűleg csak figyelem-elterelésnek szánták a hangos színjátékot. Azt azonban tapasztalatból tudta, hogy nem lenne szerencsés itt maradnia, és kivárnia, mi is történik valójában, így találomra elindult az egyik utcán. A főkapun túl a házak sűrűn álltak egymás mellett, két-három szintes kőépületek aljában általában üzletek, műhelyek sorakoztak, míg felettük lakások voltak. A széles, kövezett utca jól karban volt tartva, és ebédidő lévén kevés szekeret kellett csak kerülgetnie a lánynak. Már az első sarkon két dalnok állt, egy idősebb úrral vitatták meg a nap híreit. A bárdok a helyi kollégium zöld bársony kaftánját viselték, így Elianor összeszedte a bátorságát, hogy megtudakolja tőlük, hol vásárolhat hálót és hordót az üvegházba.

A két lány nagyjából egyidős volt a boszorkánnyal, így az bátrabban szólította meg őket. 

"Sziasztok!"

A két bárd úgy nézett rá, mintha szellemet láttak volna - egy igen undorító szellemet, ha van olyan. 

"Szia!" - köszönt végül az idősebbik. Hosszú, barna haja volt, jó adag póthajjal hatalmas copfba kötve. Szürke szeme éles tekintettel vizsgálta az idegent.

"Elianor vagyok, most költöztem a környékre" - kezdte a lány, de nem kerülte el a figyelmét a dalnokok hideg tekintete - "Azt szeretném megkérdezni, hogy hol tudok szerszámokat vásárolni a városban."

"Szerszámokat..." - ismételte nagyon lassan a fiatalabbik, mint aki nem biztos benne, hogy jól értette, amit a jövevény mondott. Vékony szálú, szőke haja volt és kerek arca.

"Igen, a Nightfair-birtokot szeretném rendbe tenni. Elég rossz állapotban van."

"Te Lady Nightfair egyik szolgálója vagy?" - kérdezte az idősebbik ismét.

"Az örököse..." - pontosított Elianor és kezdte magát kissé kellemetlenül érezni a beszélgetés közben.

"Ahh, vagy úgy. Lady Grassbane vagyok, Mossmore urának az örököse. Szólíts csak Lady Alynának kedves..."

"Elianor" - felelte kurtán a boszorkány. Kezdte átlátni a helyzetet, tudta, hogy a bárd nem hazudik, de azt is, hogy azonos fokú nemességgel bír, mint ő maga, a kettejük között csupán annyi a különbség, hogy ő a jövevény.

"Lady Elezabeth Woodensong" - mutatkozott be gyorsan a másik lány is, nehogy kimaradjon a beszélgetésből.

"Örvendek" - bólintott Elianor, jól álcázva a saját gondolatait.

"Lady Woodensong, segítsük ki a kisasszonyt, ha már épp szerencsésen belénk botlott!" - szólította fel kísérőjét Lady Alyna.

A két lány kétoldalról közrefogta a boszorkányt és befordultak a következő sarkon. Ahogy haladtak az utcán, egyszer csak kiáltozásra lettek figyelmesek. Az egyik komor, vasalt ajtó kivágódott, és egy idegen úriember rontott ki rajta, azt kiabálva, hogy "tűz van"! Elianor nem sok mindet tehetett az ügyben, így engedett a kísérőinek, akik igyekeztek áttuszkolni magukat az odasereglő tömegen.

A kisebb utca, amire letértek, már nem volt kikövezve, de látszott rajta, hogy tisztán tartják a környéken lakók. A házak aljában még mindig üzletek és műhelyek sorakoztak, így Elianor arra következtetett, hogy a lányok talán nem verik át - nagyon. Az egyik ajtóban előkelű öltözékű emberek álltak, volt, ki közülük tiszteletteljesen oda-bólintott a kisasszonyoknak. 

"Ő a város urának az intézője." - jegyezte meg Lady Alyna. 

"Úgy tudom egy bankár nyit itt új üzletet" - tette hozzá fontoskodva Lady Elezabeth.

Az útjuk rövidesen egy újabb kanyart vett és egy macskaköves, igen szűk hátsó utcán találták magukat. Elianor egy kissé elbizonytalanodott a megváltozott környezeten. Félre kellett húzódniuk egy lovas szekér elől. A szekér megbillent, ahogy a kereke beszorult a hiányos macskakő közé. A megpakolt kocsiról egy kisebb fadoboz hullott le, egy lépcső mellé. Úgy tűnt, a lányokon kívül senki sem látta az eseményeket. 

"Erre" - közölte határozottan Lady Alyna.

Ahogy elhaladtak a lépcső mellett a két kisasszony össze nézett és Lady Elezabeth felkapta a dobozt. Nem lehetett benne nehéz áru, mert könnyedén elbírta. Elianor nem nagyon törődött velük: azt ugyan sejtette, hogy nem fogják visszaszolgáltatni a kocsi tulajdonosának, de nem is gondolta azt, hogy neki kellene közbe lépnie az ügyben.

Kisvártatva az utcakép egy kicsit javult. Egy vegyesbolt előtt álltak meg. Az üzlet neve a "Kedvenc késem" volt, de a nevével ellenében, mindenféle holmit meg lehetett találni ott. A bárdok beterelték a lányt az üzletbe, ami ránézésre leginkább használt kéziszerszámokat és hasonlókat árult, de legalább használt-holmi áron is. 

Elianor megtorpant a küszöbön: 

"Van más hely is?" - kérdezte szinte suttogva. 

"Igen, de jóval drágább" - figyelmeztette Lady Alyna. 

"Megnézném azt is" - válaszolta Elianor halkan, és már ki is fordult az ajtón.

A lányok tovább indultak a városban, majd egy olyan kereszteződéshez értek, amin túl sokkal lehangolóbb utcákat látott a boszorkány. Az egyetlen, ami megnyugtatta, hogy a járókelők száma és összetétele nem változott meg, csupán több lakóépületet látott az utcák mentén. A hosszú utca egy kis térben végződött, ahol egy háromemelet-magas obeliszk állt.

A lányok nyugatra fordultak, egy széles, de nem kövezett utcán. A forgalom különösen azon a téren erősödött fel, ahol az üzletek előtt asztalok is álltak a házak falai mellett. Ezeken a helyeken élelmiszereket árusítottak, volt itt egy pékség és egy kolbászsütő is. Elianor megjegyezte magának a teret, de nem akart megállni a kisasszonyokkal enni. A téren három másik dalnokkal is találkoztak, akik tisztelettudóan, meghajlással köszöntötték Lady Alynát és "kíséretét". Kíváncsian szemlélték a primadonna legújabb áldozatát, egy nagyon magas és sovány, szőke lányt. Igaz, Elianor a másik kettő fölé magasodott egy fejjel, látszott rajta, hogy korban nem előzte meg őket. 

Az utca folytatódott és hamarosan összeért a főkaputól kiinduló főutcával. A kereszteződésben két varázshasználó vívott párbajt. Ez nem holmi kocsmai verekedés volt: Mágikus védelem biztosította, hogy a varázslatok ne árthassanak a járókelőknek és bámészkodóknak. A boszorkány tudta, hogy vannak varázshasználók, akik ilyen módon kívánják rendezni a nézeteltéréseiket, de ő nem kedvelte ezeket a barbár módszereket.

Jobbra kanyarodtak, hamarosan ott álltak Mossmore híres "kalandozók céhe" előtt. A főbejáratával szemben állt a "hősök tere", ahol a kalandozók gyülekeztek egy-egy komolyabb munka előtt. A céh utáni sarkon egy jóval impozánsabb üzlet kapott helyet, mely az "Ezüst kutató" nevet viselte. Elianor elégedetten bólogatott a kirakat láttán. A lány a következő tételeket kívánta beszerezni: egy talicska; egy metszőolló; egy sarló; egy fűrész; két erős háló; egy kalapács; egy doboz szeg; és egy vizes hordó. Vett egy herbalista-készletet is, amivel egyszerűbb bájitalokat tud majd készíteni, ha lesz rá ideje. Végül összesen húsz aranytallért fizetett ki, hogy az egészet - a hordót ivóvízzel megtöltve - felszállítsák neki a birtokra. 

Lady Alyna és barátnője kíváncsian figyelte a lány erszényét, és annak tartalmát - Elianor figyelmét nem kerülte el, hogy érdeklődnek a vagyona iránt. A boszorkány igyekezett rövidre zárni a városbéli látogatását ezek után, mivel még hosszú séta várt rá hazáig.

Megköszönte a kisasszonyok segítségét, de azok ragaszkodtak hozzá, hogy elkísérjék a pékséghez és a henteshez, ahol bevásárolt magának, végül a főkapu felé indultak. A főutcán az ügyvéd háza még mindig lángolt, ezúttal már az utcáról is látni lehetett a bajt. A városőrség és néhány civil kétségbeesetten próbálta a tűz tovább terjedését megakadályozni. 

A kapunál sikerült hátra hagynia a két dalnokot, és visszaindult a Nightfair-birtokra. Az úton semmi érdekes nem történt, s a telek pont olyan misztikus és elhanyagolt látványt nyújtott, mint amikor először belépett ide. Elhatározta, hogy a házhoz vezető úttal és az üvegházzal fogja kezdeni a munkát. Először is elhelyezte a csomagjait az üvegházban, majd mire befejezte a felsöprést és a letörölgetést, meghallotta a kiabálást a kapunál. Egy idősebb úriember hajtotta a szekeret, ami felhozta neki a megvásárolt holmikat a hegyre. Abban is segített a lánynak, hogy a vízzel teli, nehéz hordót betalicskázta egészen az üvegház ajtajáig. Elianor egy további ezüstpénzzel viszonozta a gesztust. Kikísérte a férfit a kapuhoz, majd először a hálókat feszítette ki az ablak nélkül maradt váz-részekre, hogy legalább a szörny méretű pókokat valamennyire odakint tartsa. 

Az egész napi tevékenykedés most is kifárasztotta. Mosakodott és végre evett is egy kicsit, de aztán fogta az új szerszámait és munkához látott az üvegház legkülső kerületén. Talán azért, mert korában kövezett út vette körül az üvegházat, szinte teljesen körbeért, mire komolyabban sötétedni kezdett. Persze csak egy szűkös ösvényt sikerült vágnia az építmény körül - annyi helye sem volt, hogy a talicskát oda tolja, hogy a levágott növény-darabokat abban gyűjtse össze.

Lefekvés előtt még főzött magának egy teát, megvacsorázott és próbálta kitalálni, hogy miként ossza fel a munkát - hogy lehetőleg még tél előtt a házba beköltözhessen.